Pszichoszexuális fejlődés alatt azt a folyamatot értjük, amely során a gyermekben kialakul a nemi identitás (fiú, lány), illetve rögzülnek az ehhez kapcsolódó szexuális és nem szexuális viselkedési formák.
A pszichoszexuális fejlődés bár bizonyos értelemben egy életen át tart, az alapja csecsemőkortól a serdülőkor végéig lezárul.
A modern tudomány még mindig nem tud kielégítő választ adni arra a kérdésre, hogy miként van jelen a tudatosság az agyban.
„Ami igazán számít, az az intuíció.”
Eltűnődtem, hogy vajon az olyan vállalatoknak, mint amilyen például a BKV, amely 100%-osan állami, illetve bocsánat, Fővárosi Önkormányzati tulajdonban van, miért kell úgy működnie, mintha egy hagyományos piaci résztvevő lenne?

Dr. Robb Rutledge volt a vezetője annak a kutatásnak, amelyet a University College London laboratóriumában végeztek. Ennek során MRI képalkotás segítségével vizsgálták az agyat, hogy rájöjjenek, mi lehet a boldogság titka. Mint már oly sokszor a modern tudományos kutatásokban, ezúttal is egy már régóta ismert „recept” lett az eredmény: alacsony elvárások.
Teljesen normális, hogy idegesek vagyunk bizonyos társas szituációkban. Randevúra készülve, vagy egy fontos prezentáció előtt, ha úgy érezzük, a gyomrunk barack nagyságúra zsugorodik, érthető, és általános legtöbbünk életében.
A fájdalom kutatása összetett téma, nem csak a fájdalom élmény szubjektivitása miatt, de azért is, mert maga a fájdalom-küszöb is több tényezőtől függ és ugyanazon személyen belül is változó.