„Ami igazán számít, az az intuíció.”

Albert Einstein

Valóban így van? Tényleg az intuíció számít igazán? Bízhatunk benne? Vagy bíznunk KELL benne?

Erre a kérdésre nincs egyértelmű válasz, de ha jobban megvizsgáljuk, mi az intuíció valójában, talán mindenki el tudja dönteni, mennyire akar megbízni benne.

Az intuíció pszichológiai meghatározása igazán egyszerű: tudattalan (implicit) feldolgozás eredménye. Tehát nem valamilyen misztikus sugallatról van szó, pusztán az agyunk azon működésmódjáról, amelyre nincs rálátásunk, nem tudjuk vagy egyszerűen csak nem szükséges a figyelem fókuszába helyeznünk.

Az agyunk folyamatosan dolgozik, jelenlévő vagy múltbéli események feldolgozásán, megoldásán. Ennek köszönhető, hogy egy korábbi helyzetre, rejtvényre teljesen váratlan időpontban érkezik válaszunk. Vagy egy látszólag bonyolult feladatra valósággal megérezzük a megoldást, amely gyakran valóban a helyes is.

Ez a fajta feldolgozás lényegesen gyorsabb, mint a tudatos problémamegoldás, mert ilyenkor az elme szabadon dolgozhat, nem kell magát a műveleti folyamatot szavakká, szimbólumokká formálnia, hogy a tudatosságunkkal is felfogjuk azt. Leginkább ahhoz hasonló ez, mint amikor egy matematikai feladatot mi magunk sokkal hamarabb meg tudunk oldani, mint ha közben el kellene magyaráznunk az egyes lépéseket valakinek, aki mellettünk ül, és figyel.

Hogyan működhet a tudattalan feldolgozás olyan hatékonyan? Úgy, hogy akkor is eredményre vezet, ha látszólag hiányos, elégtelen információ áll a rendelkezésünkre. Mintázat alapján az elménk kitölti ezeket az üres foltokat a legvalószínűbb adatokkal, és már dolgozik is tovább a maga viharos tempójában. Rendkívül összetett helyzeteket is mintázatokként kezel. A mintázaton belüli részmintázatok közül, amelyek hasonlítanak egy korábbi problémára, rögtön van megoldás, és csak az ismeretlen részletekkel foglalkozik ezután. Először arra is a legvalószínűbb megoldó kulcsot használja, majd ha az nem válik be, átlép az eggyel kevésbé valószínűre egészen addig, amíg egy kielégítő megoldást nem talál.

Mindeközben az érzelmeinket és attitűdjeinket is információként használja. Nincsenek az intuitív döntésben morális dilemmák. Ha számunkra valami fontos, vagy értékes, az belekerül a feldolgozási folyamatba mint adat. Így történhet, hogy a tűzoltó látszólag gondolkodás nélkül beront a lángoló épületbe, vagy egy járókelő beugrik a jeges vízbe egy bajbajutott másik után. A kötelességtudat és az ösztöneink legalább akkora súlyt nyomnak a latba, mint az, hogy tudunk úszni, a másik sodródási sebessége pedig nem több, mint amilyen gyorsan úszni tudunk. A víz hőmérséklete szintén szerepel, de csak egy adatként, amelyet több másik ellensúlyozhat.

Ha pedig a tudattalan döntés megszületett, erős késztetést érzünk az azonnali cselekvésre. Persze csak akkor, ha bízunk az intuíciónkban.

Ezek alapján, az intuíciónk valóban egy rendkívüli fegyvertény a túlélésünk szempontjából. Villámgyorsan tudunk dönteni komplex helyzetekben is, ráadásul a személyiségünkkel összhangban. Igazán jól hangzik. Vagy mégsem?

Az intuíciónk bizony sokszor megcsal bennünket. Mégpedig a következő okok miatt:

• a hasonlóságok félrevezethetik
• nem minden információt vesz számításba
• stabil világba vetett hit (tegnapi valószínűségek)
• befolyásolja a döntéshozó állapota
• az intuíció befolyásolható gyakori vagy kirívó külső ingerrel (reklámok)

Észrevehetjük, hogy vannak a fenti okok között olyanok, amelyekre elég kis befolyásunk van. A hasonlóság csalfa mivoltával nem sokat tudunk kezdeni, ahogy a hangulatunkra is kevésbé van hatásunk. Nem lehetünk hirtelen jókedvűek és koncentráltak, csak azért mert tudattalan döntést készülünk hozni. A tegnapi valószínűségek bár tévútra vezethetnek, mégis több alkalommal segítenek minket, tehát érdemes bíznunk bennük. Végülis erről szól az, hogy tanulunk a múlt eseményeiből. Nem kezdhetünk minden döntési folyamatnál elölről mindent, különben minden reggel el kellene döntenünk, hogy szeretjük-e a kávét.

Az egyetlen igazi általunk is befolyásolható tényező az utolsó pontban van. Ha döntési helyzetben vagyunk, érdemes tisztában lennünk, hogy az elménk a legjellemzőbb, legláthatóbb és legtriviálisabb ingereket fogja használni, mert ez a leggyorsabb. Ha fontos döntés előtt állunk, igyekezzünk a részletekre is figyelni. Ezt pedig úgy tudjuk megtenni, ha tudatosítjuk, akár saját magunk számára belső beszéddel, hogy melyek az előttünk álló helyzet legkirívóbb jellemezői, és igyekszünk minél több információt gyűjteni. Egyszerű példája ennek, ha vásárolunk, vegyük a fáradtságot (ha megéri az időt és energiát), és nézzük meg, mit veszünk. Ne az alapján döntsünk, hogy ismerősen cseng a neve, hanem az alapján, mit is tartalmaz az adott termék.

Ha problémával szembesülünk, vegyük számításba azokat a dolgokat, amik egyértelműnek tűnnek, és gondolkodjunk el, hogy az egyes információk, milyen más információkat zárnak ki ezáltal. Talán épp abban rejlik a megoldás, hogy csak látszólag összeférhetetlen a két dolog.

Az intuíciónk tehát valóban az egyik legerősebb képességünk, ha engedjük működni, és ha segítjük azzal, hogy minél több információt gyűjtünk a helyzetről, de legfőképp saját magunkról. Legyünk tisztában az előítéleteinkkel, a hangulatunkkal és értékrendünkkel, mert ezek épp olyan fontosak a tudattalan döntésben, mint az, hogy milyen gyorsan sodródik a vízben a másik ember. Mert gondoljuk végig, vajon mit mondana az intuíciónk, ha a másik ember bőrszíne nem egyezik a miénkkel?

Csukás Csaba pszichológus