Az párkapcsolat teremtés témájában mindig születnek cikkek, mindig megjelennek újabb és újabb könyvek, elméletek. Mindenki megpróbálja megmondani a tutit, a helyes választ, hogyan is kell ezt. És ez ezzel a cikkel sincs másképp.

Bizonyára észrevette mindenki, hogy a 20-40 éves korosztályban szinte már gyanúsan sok az egyedülálló, legyen az férfi vagy nő. Biztos vagyok benne, hogy az idősebb korosztályban is sokan vannak, azonban itt most arra gondolok, hogy a fiatal felnőttek között kirívóan nagy számban vannak azok, akik hosszabb ideje egyedül vannak, nem házasodtak meg, nincs gyermekük. Ezzel addig nincs is semmi probléma, amíg az érintett ezt elhatározásból teszi. Akkor van nehéz helyzetben, ha szeretne családot, de nincs párja. Legtöbbször ennek az az oka, hogy nem tud ismerkedni. De vajon miért nem?

Ezúttal kevésbé tudományos, mint inkább a munkám során tapasztaltak alapján közelítem meg ezt a témát.

Remélem, mindenki talál a következőkben néhány ötletet, amik segítenek az ismerkedésben.

Íme:

-          Az IGAZI nem létezik, csak a filmekben. Nem kételkedem az erős vonzalomban első látásra, de ennek sokkal inkább vannak evolúciós okai, mintsem spirituális. Ne várjon rá! Ha ezt a cikket olvassa, akkor a tapasztalata valószínűleg már úgyis az, hogy csak az idejét vesztegeti. Ismerje meg a másikat mint embert, ha talál benne elegendő, az Ön számára pozitív tulajdonságot, a vonzalom is kialakul. Ha nem, akkor legalább beszélgetett egy kellemeset, vagy lesz egy jó sztorija a barátoknak.

-          „Ha egy sörrel többet iszom, oda merek menni, ha eggyel kevesebbet, oda tudok.” Bár viccesen hangzik, valójában az ismerkedés tragédiáját foglalja össze egy mondatban.

-          „Miért kezdeményeznék én? Az a férfi dolga.” Ebben az esetben viszont a takarítás és a gyerek pelenkázása a nőé. Ha egyszer abban a társadalomban élünk, ahol az egyenlőségen alapuló társ és partneri kapcsolat kerül előtérbe, többé ez a mondat nem lehet érvényes. És talán érdemes végiggondolni, hogy vajon nem a félelem húzódik-e meg az említett „feladatdelegálás” mögött.

-          Néha érdemes úgy sétálni, hogy kiveszi a fülhallgatót, és figyel a környezetére.

-          A mosoly valóban vidámságot és sokszor magabiztosságot sugall, de ismerkedési szándék esetén érdemes kicsit másképp használni. Ne mosolyogjunk az egész világra mindig! Szemeljük ki azt, akivel szeretnénk megismerkedni, nézzünk rá, és neki mosolyogjunk! Lássa, hogy neki szól, nem mindenki másnak.

-          „A pasik bénák, nem mernek odajönni.” Segítsen nekik azzal, hogy szakadjon le a „csordáról”. Kevés férfi van, aki szívesen megy oda egy 4-5 fős női csoporthoz. Ha éppen két-három férfival beszélget, az sem segít. Nincs rájuk írva, hogy csak barátok. Mindkét nemnek csak javasolni tudom, hogy néha álljon fel a helyéről, és egyedül menjen a pulthoz rendelni. Szabad ott is maradni egy-két percig, amíg beleiszik az italába.

-          Ha táncolni mennek, ne körben állva táncoljanak, mert az egy zárt formáció, ami távolságtartásra késztet minden közeledőt!

-          Az elutasítás mindenképpen kellemetlen, de lehet korrekt. Ha nem tetszik az, aki közeledik, köszönje meg az érdeklődést, és határozottan közölje, hogy nem ő az Ön számára megfelelő. Ha nem határozott, nem fogja a másik észlelni az elutasítást. Ha nem illedelmes, megbántja. Képzelje magát az ő helyzetébe, és beszéljen vele úgy, ahogy szeretné, ha Önnel beszélnének.

-          Nem kell művészetfilozófiáról vagy kvantummechanikáról beszélgetni, de a „Teccő’!” csak keveseknél működik. A köszönés és bemutatkozás azonban jó, ha elhangzik az első néhány mondatban. Hogy miről érdemes/lehet beszélgetni a kiválasztott férfival/nővel, az hamar kiderül. Alkalmazkodjon a másikhoz. Ez is egy közeledési gesztus.

-          A félelem természetes reakciónk, főleg ha a tét nagy. Ezen kétféleképpen lehet segíteni.

1.       Ne mindig ismerkedési céllal kezdjen beszélgetést idegenekkel. Úgy tudja magát edzeni a helyzetre. Sőt, talán még barátságot is köthet közben.
2.       A félelem önmagában rendben van. Bekapcsolja a vészműködésünket: küzdj vagy fuss. Mindkettőben segíteni fog minket. A célunk eléréséhez azonban előbb válasszuk a futás helyett a megközelítő stratégiát.

-          Ahogy az igazi nem létezik, tökéletes sem. Ön talán az?

-          Fel lehet készülni előre néhány helyzetre, hogy mit fog mondani. Ha Ön izgulós, akkor találjon ki előre olyan dolgokat, amikről tud és szeret beszélni. A másikat sokszor lenyűgözi, ha látja, van olyan dolog, amiért Ön lelkesedik. Ez mindkét nemnél imponáló.

-          „Én nem tudom, hogy akarok-e egyáltalán férjet/feleséget.” Ezt legtöbben nem tudják. Higgye el! A kérdést inkább érdemes így megfogalmazni: „Most, hogy egyedül vagyok, boldognak érzem magam?”

Talán sok közhely hangzott el. Véleményem szerint a közhelyekkel az a „baj”, hogy bár nagyon fontos tapasztalatokat hordoznak, szinte mindenki csak legyint, mert know-how-t szeretne inkább. Úgy tapasztalom, nincsenek kész válaszok és forgatókönyvek. Ha lenne, már mindenki olvasta volna.

És bár a pikáp artisták szeretnék elhitetni, hogy szinte minden nő gombnyomásra működik, és csak a megfelelő néhány mondatnak kell elhangoznia, én ebben nem hiszek. Él bennem a remény, hogy mindenki személyisége összetettebb ennél, mert ha nem így lenne, ennyi erővel az asztrológia is alkalmas lenne annak meghatározására, és leírására. De mindenkit bíztatnék, hogy elhiggye Brian szavait: „Ti mind egyéniségek vagytok!”. És igen, te is.

A másik problémám a pikáp műfajjal, hogy bár talán túl „egyszerű” gondolat, de pont az egyik legszebb érzést veszi el. A sikeres vadászat örömét. Ha majd a gyerekem megkérdezi, hogy ismerkedtek meg a szülei, mit mondok? „Hát figyelj, kölyök, elmentem egy artistához, aki megmondta, mit kell mondanom, hogy anyád megdöntsem, ’oszt lettél te.”. Elnézést a megfogalmazásért.

Én továbbra is arra bíztatok mindenkit, hogy saját maga érje el a céljait. Teljesen rendben van, ha ismerkedési tippeket szerzünk, de ne kész mondatok, és leegyszerűsített féligazságok formájában. Tegyünk szert önismeretre, és ismerjük meg a „prédát” is azzal, hogy beépülünk közéjük, megfigyeljük a viselkedésüket, igyekszünk valóban megérteni őket, és utána kezdődhet a cserkészés.

Bízzon mindenki saját magában! Gondolja végig, miben jó, mit szeret, mihez ért, és mutassa meg a másiknak! És közben ne feledje, nem csak neki kell a másikat lenyűgöznie, mert akkor az a kapcsolat egyenlőtlen. Mindenkinek jár, hogy lenyűgözze valaki.

Csukás Csaba pszichológus